Elric Freeman

Elric Freeman vagyok és már hosszú évek óta segítem sikertrénerként az embereket előrébb jutni az életükben.Miért pont sikertréner lettem? Eddigi életem során bármibe kezdtem azt sikerre vittem. És bizony én is a szamárlétra legaljáról indultam. Kivétel nélkül minden alkalommal. Fiatalabb koromban személyi testőrként kezdtem, ami nagyon jó bepillantást engedett a gazdag emberek életmódjába és nem mellesleg a gondolkodásmódjukba is. Idővel elértem, hogy egy európai uralkodócsalád tagjának védelmét bízták rám.

Némi kitérő után elcsábított a Katonai Felderítő Hivatal. Rengeteg tapasztalatot, kitüntetést, elismerést, rangban és pozícióban való előléptetést könyvelhettem el, de ez nem az én világom volt.
IT területre váltottam a versenyszférában, évek múlva, amikor abbahagytam már több multit segítettem szakértőként, közép vagy felső vezetőként piacvezetővé válni Európa szerte. Illetve legutolsó megbízásom során egy kis 4 fős mikróvállalkozást segítettem a saját területén piacvezető multivá válni a világon.

Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy bármi, amihez nyúlok arannyá változik. Elég, ha valaki csak a közelemben tölt megfelelő mennyiségű időt, elkezd sikereket elérni. Eleinte roppant jólesett az egómnak, hogy ilyen fantasztikus hatással vagyok az emberekre, de később persze rájöttem, hogy nem én vagyok a rendkívüli, hanem ösztönösen ráéreztem a sikeres emberek gondolkodásmódjára ÉS tettem is érte rengeteget, hogy ezeket a dolgokat elérjem.

Ezek után időt és energiát nem kímélve elkezdtem kutatni, hogy mi az, amit másképpen csinálok. Felfedeztem azokat a kulcsfontosságú tényezőket, amelyek meghatározzák egy ember sikerességének mértékét. Úgy gondolom, erre ma nagyon nagy szükség van. Ugyanis mindenkiben sokkal nagyobb lehetőség van, mint amit el tud képzelni magáról. Én látom ezt mindenkiben és elő is tudom hozni belőle.
Az utóbbi években sok ember vált „arannyá” a kezim között. A tehetségemet azóta arra használom, hogy segítsek az embereknek kiteljesedni mind a spirituális mind az anyagi világban. Nem kisebb a célom, mint megváltoztatni, jobbá tenni az egész világot.

Programjai:

  • Biorezonanciás állapotfelmérés
  • Succsess Coaching azaz Sikertréning
  • Vonzás törvénye és Tudatos teremtés tréningek
  • Milliomos elme tréning