Istennel beszélget egy ember:

Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és
milyen a Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és
megengedi az embernek, hogy betekintsen

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal
közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és
halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében,
odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett
egy
kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem
tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket
látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult,
ugyanaz
volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval,
amitől

ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat
tartottak a kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak
voltak és nevetve beszélgettek egymással*.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!

Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak
‘képesség’ kérdése. ők megtanulták egymást etetni, míg a
falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

‘Amikor csak magunkra gondolunk… a Pokol van itt a
Földön.’

Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a
levelet.
Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.
Én megtettem… -ha efogadod! Áldott, szép életet!