Könyvajánló – Koroknyai Tamás : Önmegvalósítás
Egy vélemény…
” Sokfélék vagyunk mi emberek, és épp ezért különbözőek is, más-más érdeklődési körrel, különböző gondolatokkal és tulajdonságokkal.
Nincs két egyforma ember, ezért nincs két egyforma gondolat sem.
A könyv mindenkinek, de mégsem mindenkihez szól, mert az emberek többsége a mai rohanó és stresszes világban önmagára fordítja a legkevesebb időt.
Ez a könyv sok segítséget nyújt a mindennapi élethez, a létezéshez, hogy miként találhatjuk meg az önmagunkhoz vezető utat. Segíti az önmegvalósítást, szellemileg és fizikailag is, mert csak így tudjuk elérni céljainkat. Sok mindent nem tudunk még, hiszen az ember egész életében tanul és a tanulás által fejlődik. A fejlődés által pedig változunk. Ne féljünk a változástól, hanem fogadjuk el!
Használjuk a leírtakat, bárhol is vagyunk.
Ez a könyv azt sugallja, hogy vegyük észre magát az életet és a lehetőségeket, amiket kínál. Útmutatás a helyes életmódhoz, testünk egészségesen tartásához.
Ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretnének másképp élni, akik meg akarják találni az önmagukhoz vezető utat, akik vágynak arra, hogy harmóniában éljenek önmagukkal és a környezetükkel.
Persze ajánlom azoknak is, akiket a kíváncsiság hajt, akik szeretnék megismerni a testükben zajló folyamatokat, és annak reakcióit, és azoknak, akik fájdalom és betegségek nélkül szeretnének élni. Mert a betegség nem az ember része (mondta a mesterem). Próbálj meg a jelenben élni és megélni mindent, minden pillanatot, minden gondolatot, minden érzést, mert ez csak MOST történik veled. ”
Más vélemény…
” Egy nagy kaland végére értél most, kedves olvasó! Szellemi és fizikai kaland is volt ez egyben, egyetértesz velem? Bevallom, jómagam nem sokat tudok a jógáról, azaz nem sokat tudtam, mielőtt leültem ezzel a könyvvel. Még tovább megyek egy lépéssel: Tulajdonképpen nem is szerettem a jógát, valahogy soha nem fogott meg ezelőtt. Ha régebben azt hallottam „jóga”, idegen fűszerek illatát hozta a szél meg szitárzenét és hamuval tetőtől talpig bekent aszkéták képe villant be, ahogy ülnek lótuszülésben, Ganga-anyácska partján meditálva… Lássuk be, nyugati gondolkodásunkban sokszor ilyen idealizált képek kötődnek egy-egy unalomig ismételt, ám mélyebben nem ismert dolog hallatán.
Most azonban mondhatom, hogy egy teljesen új világba kukkanthattam be e lapokon keresztül. Fogtam már kézbe nagy írók híres jógakönyveit… tele fura képekkel, érthetetlen fogalmakkal… Bár mély hatást gyakorolnak az emberre, valahogy egyben azt a képzetet is keltik, hogy az egész megközelíthetetlen, befogadhatatatlan és megtanulhatatlan. Hogy jógivá kell válni ahhoz, hogy különféle kitekert pózokban végül megértsük a világmindenség működését… és itt gyorsan be is csukja az ember, én legalábbis biztosan. Ez a könyv azonban más, ezt be kellett látnom már az elején.
Először is a fogalomtisztázó törekvésére gondolok itt, mely több szinten is működik, méghozzá kép-a-képben módon: Egyrészről magát az éppen tárgyalt jóga-fogalmat fejti ki, de szervesen magába olvasztja a tárgyhoz kapcsolódó egyéb fogalmak jelentését is. Sőt mi több: Buzdít a fogalomtisztázásra – életünk egyéb területén is, mert ez elengedhetetlen a megértéshez.
Nem mondom, hogy mindenben egyetértek e mű írójával. Távolról sem. De ez nem is a legfontosabb dolog, ha egy könyvet kézbe veszünk: Jól is néznénk ki, ha mindig csak olyasmit olvasnánk, amivel betűről-betűre egyetértünk…! Az esetleges gondolkodásbeli, hitbeli, tudásbeli eltérések hasznunkra lehetnek többféle módon is: Akár rávilágíthatnak saját hiányosságainkra vagy pótolhatják azokat, de meg is erősíthetnek világnézetünkben, hitünkben – azzal, hogy a leírtak ellentmondanak nekik. Megalkuvó ne légy: Semmit se higyj el csak azért, mert leírva látod… győződj meg az igazáról! Gondolkodj.
Vesd össze tapasztalataiddal, állíts fel tézist, antitézist, és szintetizálj!
Nem lesz nehéz ezen anyag alapján: Emberi dolgokról ír… dolgokról, amiknek mibenlétét pontos és konkrét tudás nélkül is ismerni véljük.
Test, lélek, szellem… másképp gondolunk rájuk most, itt a könyv végén. Lehet, hogy a szerző lélek- vagy szellemfogalma gyökeresen eltér az enyémtől, vagy a tiédtől, vagy más könyvekétől, legyen az tankönyv vagy a Biblia, de az az egy biztos, hogy ad egy szempontot, ami minimum elgondolkodtató.
Ami viszont a leginkább megfogott benne -és az nem az információtartalma-, hogy a szerző tetőtől-talpig benne van ebben a könyvben – és itt nem a fotókra gondolok. Vagy ha úgy jobban tetszik, testestől-lelkestől. Van szerencsém Őt személyesen ismerni és ez alapján elmondhatom, hogy olvasás közben bizony nemcsak láttam, de szinte hallottam is, ahogy a leírtakról beszél. Lelki szemeim előtt jelent meg gondolatai közvetítésével: Nem modoros, nem fennhéjázó, hanem kedves, baráti és közvetlen hangot üt meg: Épp olyat, amilyet használ is a hétköznapi életben. Számomra olyan volt ez az írás, mint egy tartalmas beszélgetés: Nem biztos, hogy meggyőztük egymást, de tanultunk egymástól, közelebb kerültünk és felálltunk arra a bizonyos székre, hogy más szemszögből is megnézzünk evidensnek tűnő dolgokat. Bizony, svédasztal ez a könyv. Azt veszel el belőle, amit akarsz. Találsz benne olyat, amire vágytál és olyat is, amire még nem gondoltál. Talán olyat is, amitől tartottál eddig, vagy ami sohasem vonzott. De csak nézz végig rajta innen a végétől: Színes és szép, változatos és dús egyben. Mindenki mást találhat benne saját örömére. Frigyre léptek benne az ízléses fotók az éteri finomságú rajzokkal, magvas, örökérvényű bölcsességekkel, az eredeti gondolatok pedig a tökéletesen szubjektív meglátásokkal. Te pedig részt vehettél a lakodalmukon.
Nos, itt a végén nem mondom azt, hogy holnaptól biztosan jógázni fogok – nem üres hajbókolást kívánok írni, és nem is olcsó reklámszlogeneket, hanem szívbéli és őszinte tapasztalataimat-, de sok homályt és ködöt oszlatott el ez az írás bennem. Közelebb vitt egy olyan dologhoz, amihez magamtól nem mertem közeledni koránál és összetettségénél fogva: Úgy éreztem, túl mély értelmű és sokrétű tudomány ez, sőt életforma. Hogy teljes embert kíván már a megismerése is. E könyv sem mond mást, nem mond ellent ennek: de mégis megismerhetőbbé teszi egy villanásnyi időre ezt az évezredek alatt kifejlődött dolgot:
A jógát. ”

