Kozsdi Tamás a térnyitásról és a királyokról

Ma reggel kaptam egy médiumi írást emailen, amiben ez áll: “Ma van a SZETETET -TÖRVÉNY megszületése a FÖLD nevű bolygón. A FÖLD beintegrálta magát egy magasabb dimenzióba, még pedig az ÖTDIMENZIÓBA. Az emberek megtanulják a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETET, mivel a TUDAT és a TUDATALATTI egyesülése a SZÍVVEL összekapcsolódva, egy új TUDATOT hoz létre. Ez a TUDAT új gondolatot eredményez az emberi agyban, ezáltal ÚJ VILÁGOT fogtok kialakítani magatok körül.”

Aztán ezen elgondolkodva ugyanezt felismertem, miszerint látóterünk egy többrétegű kocka lett, amelyben a sík, – a korábbi 3d-s világunk – egy pályán fut. Így a mozgásterünk kiszélesedett, kitágult és a járatok száma az eddig egyről millió v. talán milliárdszorosra nőtt. Ez megteremtette a lehetőségét az időutazásoknak is, ami azt is jelenti hogy mostantól meglehetősen nagy számú, – eddig idegennek gondolt - hatás éri el a világunkat és végez el rohamos behatást. A világ megnyílt – mondhatni, de azt is fontos látni, hogy a kapukat őrzik és a kapukon csak az mehet ki-be, akinek engedélye van.

Ennek a térnyitásnak mást is hoznia kell. Ugyanis Hunyadi Mátyás úgy tudta elzárni a szakralitást, hogy éppen ezeket a magasabb dimenziószámú világképhez való hozzáféréseket reteszelte el. Így nem az ellenmágia fosztotta meg a világunkat a szellemtől, hanem a magyar király zárta el azt a világtól. A magyar apátiába zuhant, lekódolta magát és mint strucc, némileg a fejét a földben tartva él. Ez – meggyőződésem – az égi erők döntése volt, amit Hunyadi végrehajtott. Miért ő? Azért mert ilyen jogosítványok ezen a bolygón csak a magyar királynak a kezében vannak. Azonban most, hogy az 5, vagy akárhány dimenziós térképlet él, felállt, elérhető, gyors ütemben kell megjelenjen mindaz az örökség ami Hunyadi előtt, vagy az ő koráig megvolt. Továbbá az egy síkú világot agyon nyomja vagy ezerszeresen lekörözi, ha egy nemzet felveszi ezt a több dimenziós tudatot és a magyar erre eleve kódolt! Márpedig ez sikerülni fog, hiszen az öreg csatabárka nem vén csatabárka, csak kicsit poros. Ha pedig vízre kerül, akkor minden, eddigi egy síkra rendezkedett “minden”: tudomány, gazdaság, diplomácia eltörpül, sötét középkort idéző szellemi satnyaság lesz a multidimenzió-tudatú nemzet(ek) előtt. Így válik ismét a magyar nép az emberiség tanítójává és szellemi húzóerőjévé.

- Ha mindez igaz, akkor ma választ kaptunk arra a kérdésemre, hogy a pár nappal ezelőtti begyüjtés után most vajon mi következik? – Mégegy: Magyarországon sokan filóznak azon királyság legyen-e újra vagy más, netán szakértői vezető testület, királyi tanács, vagy kormányzó. A jelen térhelyzet megadja a választ. Multidimenzióssá vált világunkat egy királynak vezetnie KELL, különben a térszerkezet összeomlik. Ilyen király pedig csak magyar király lehet, tehát Magyarországnak a tér jelenlegi alakulása szerint muszáj, a bolygó élete szempontjából királyt választania. És ez emberiség-érdek kell legyen, nemcsak magyar. De elsősorban magyar. Itt jön mégegy következmény: E pillanatban nem lehetne már nyitva az 5, vagy akárhány dimenziós tér, ha nem élne – némi égi jogkörök beiktatása után – egy arra alkalmas élő ember.

  • További oldalak: