Kozsdi Tamás honlapjáról
Kozsdi Tamás honlapjáról:
===================================
2009. november 6. péntek
===================================
0:00 Emlékeztetőűl egy 1980-as leiratból. “Minden nép élni akarásához
óm-jelzésű beavatottakra van szükség. Most* a Szent Korona területén 3
fiatalkorú beavatott született, tehát 30 millió ember vezetésére alkalmas
ifjú, míg ezek életben tartásában 2 idős óm-jelzésű beavatott fáradozik.
Tehát 50 millió magyar élni akarásához szükséges beavatottal rendelkezünk.
(…) Ahhoz, hogy a Szent Korona körül hullámzó gondolatok valósággá
váljanak, a három, 1960-as évek után született óm-jelzésű beavatottnak
nagykorúvá kell lenniük. Így a “Négyfolyó” vízgyűjtő területén megtelepedett
Magyar Törzsszövetséget békességgel fogják átvezetni a krisztusi idők
harmadik évezredébe.”
* idézet: Pandjaleh beavatott, 1980. in. 349/B Arvisura. Püski 1997. 1285.
Égi Földi Királyság
Előre elsírtam már a jövőnek minden könnyét,
Így szívem boldogan várja az Egynek jöttét.
Legyen harc, vagy pirosló háború,
Én már nem vagyok egy cseppet sem szomorú.
Mert tudhatom, hogy ahonnan egykoron jöttem,
Egy hajnalon rám köszönt, s Áldást hoz a Magyar Földem.
Így lesz egyszer Egy az Ég a Földdel,
Szeretet az, mi nap nap után tölt el.
Égi Hazám a Szívünkön át a Földre szálla
S Beteljesül Népünknek hőn áhított álma!
Ránk köszönt egy szép napon az Égi Földi Királyság,
Töltse el Szívünket a gyönyörűséges boldogság!
2009. április 13.
dr. Götli Kinga Réka
