Krumpli-világegyetem

Nagyon szeretem azokat az értékes pillanatokat, amikor jelen tudok lenni teljes mértékben. Ilyenkor a mindennaposnak tűnő feladatok valódi tanítóimmá válnak.

Ez történt ma főzés közben.

Éppen előkészítettem a krumplit (nem tudtok valami igazán magyar nevet neki, amelyben egy mássalhangzó-torlódás sincs? addig is felváltva használom a neveit: sült krumpli, burgonyafőzelék…), amikor felülről láttam magamat, majd a földet és végül az egész világegyetemet, amelynek közepén ott volt a vágódeszka; a létezés alapja a megtisztított krumplival (már ki tudod találni, hogy mit készítettem elő:), amelyet világörvénynek érzékeltem (galaxis idegen szóval). Láttam, ahogy daraboltam, mint foglal el egyre nagyobb helyett a darabok közti növekvő tér (űr) miatt. Átéltem a világegyetem egy pontból tágulását, és résztudatokká bomlását.

Feltettem magamnak a kimondatlan kérdést: “- Hogyan tud mindez a nagy térigényű (személyiséggel, határokkal telt) krumpli-világ újra egy ponttá sűrűsödni?”

Persze, már gyakorlatból tudom, hogy ilyen kérdésekre nem kell válaszolni, hanem hagyni, hogy megválaszolja magát. Így is lett. Miután dolgoztam tovább, és már túlnőtte volna a tágulás a világegyetem alapját, elkezdtem egymásra dobálni, egyre magasabbra a darabokat. Ekkor megértettem: “- Ha a világegyetemben a létezők felfelé (a tudatosodás irányába) növekednek, egymáson élve, egymást emelve (okos ember más kárán tanulja meg, hogy tartsd oda a másik orcád is:), akkor a terük is felfelé (befelé) növekszik, tehát nem lesz szükségük (illetve nem lesz fontos nekik) a külső tér (személyiség, határok) látszólagos élményére. Ez visszaigazolja a bódhiszattva-fogadalom lényegét, Hogy amíg egy szenvedő lény is lesz a világon, visszatérnek, hogy segítsék megvilágosodni.

Hát… jó krumplitisztítást!

Áldás-OM