Napszerűen – Férfiasan (tanfolyam férfiaknak)

Ha egy pár megkeres azzal, hogy segítsek rendezni a kapcsolatukat, meglepődnek, hogy egyenként foglalkozom velük, nem közösen dolgozunk.

Meggyőződésem, hogy egy kezdeti beszélgetés csak arról szólna, hogy a felek az igazukat keresnék nálam, a harmadiknál, „ugye megmondtam” hangulatban. Erre nincsen szükség! Jobb megoldás, ha mindenkit, egyenként terelünk a saját térfelére, állítjuk irányba az erőit, hogy a megfelelő felelősséggel viseltessen a feladata iránt.

Meggyőződésem, ha valaki megfelelően jó férfi, akkor mellé a megfelelően jó nő kerül. Nekünk így nincs is más dolgunk, mint jelen esetben, megfelelő irányba igazítani a férfi cselekedetet, a kívánt fejlődés érdekében. Tisztázni a feladatokat, a „szabályokat”, a javulás érdekében. Az erős, magabiztos férfi vonzza a hozzá való társat, nőt. Semmiképpen sem egy hölgyet. Természetesen a segítség a tartós kapcsolatot még nem megvalósított férfiaknak is segít a párválasztásban.

Ez a tanfolyam arról szól, hogy hogyan váljunk „napszerű” férfivá, akit a társa követhet bárhová, mert bízik benne és a bizalomért cserébe, megkapja azt a királynői bánásmódot tőlünk, ami kijár egy nőnek.

NŐKNEK: ) ?Miért küldd el a pasidat (erre a tanfolyamra
Szeretnéd, ha egyenrangú félként kezelnének, mégis segítséget, útmutatást kapnál, ha elbizonytalanodsz?
Szeretnéd, ha a család mellett megvalósíthatnád önmagad?
Küld el társadat, hogy megbeszéljük vele:
-    hogyan irányítson úgy, hogy ne uralkodjon közben
-    hogyan váljon olyanná, akit lehet és érdemes is követni a világ végére is
-    hogyan vállalja a felelősséget tetteiért, cselekedeteiért és hitéért
-    hogyan tud úgy tekinteni rád, mint egy királynőre, az élete társára, ahol a ti királyságotokban melletted ő a király.

FÉRFIAKNAK: Miért érdemes eljönnöd ide (a meccs és a sörözés helyett. lehet, hogy az is lesz?)?
Megosztjuk veled, hogy
-    hogyan kell a szerepeket és feladatokat nemek szerint elosztani
-    hogyan sugározzál magabiztosságot és határozottságot (Miközben az is vagy! Ha még nem, segítünk azzá válni!)
-    hogyan oszd be az energiádat és az idődet a család, a hivatás, a hobby és az életcélod között
-    hogyan döntsd el, hogy egy témában neked kell-e döntened, vagy alkalmazkodnod kell a társad döntéséhez
-    hogyan kezeld a társad egyenrangú félként úgy, hogy ne válj lassan papuccsá
-    hogyan segítsd őt az önmegvalósításban úgy, hogy a végén Téged se hanyagoljon el
-    hogyan maradj társ a gyermeketek megszületése után is
-    hogyan legyél megbecsült és tisztelt apja gyermekeidnek, miközben Te vagy az első, a családfő és a szerető hitves egy személyben
-    milyen szabályok szerint kell az életeteket úgy felépíteni, hogy mindketten örömötöket leljétek az életben
-    miként lehet kialakítani az egyéni érdekek harca helyett, a közös, a „MI” érdekrend szerinti teljes és boldog életet

Vezeti: Somogyi Péter

Időtartam:        5-10 fő között 8 óra, egy hétvégi napon 10.00-18.00
Ár:            15000,- Ft + Áfa
Előleg:        30%
Kezdés:        10 óra

PÁRBAN JOBB ÁRBAN!

Ha társadat, párodat is elhozod (a Holdként – Fényben tanfolyamra) akkor csak 12000,- Ft + áfa / fő az ár.
Barátok, barátnők esetén is áll a kedvezmény, a plusz főt hozó személy részére.