Salamon Laura – Lola

Lola vagyok. Gyerekkoromtól fogva foglalkoztatott a kérdés honnan jövök és merre tartok. Talán valahogy így indult el az utam, hogy kerestem a tudatosítást. Megismeréseim következtében egyre több apró részlet állt össze kifejező egésszé. Ma nem teszek mást mint megpróbálom megosztani veletek tapasztalataimat és erre kérlek benneteket is hogy osszátok meg velem a tieteket. Így gyúrjuk össze az egységes teljesség megismerésének a lehetőségét. Ebben nagy segítségünkre lehetnek az Angyalokha engedjük. Örömmel tölt elhogy kapcsolatba léphettem velük és részesültem csodálatos világuk óvó előnyeivel. Ez nem kiváltság. A lehetőség mindenkinek adva van. Csak fel kell ismerni hogyan élhetünk vele.

Én magam részt vettem Reiki, Prána nadi, Angyal kommunikációs tanfolyamokon. Melyek sokat segítettek fejlődésemben. Ahogy láthatatlan szellemi vezetőim is.

Saját tanfolyamaim:
1. „Angyalokkal való együttműködés módszere” tanfolyam I. Fokozat

Ez a fokozat két részből áll.

Első részében megismerkedünk az alap fogalmakkal: Ki és mi az ember? Hogyan lett emberré? Milyen az energia teste és annak működése? Milyen üzeneteket hordoz?

Második fele: Kik az Angyalok? Angyali hierarchia megismerése. Hogyan dolgozhatunk velük a hétköznapokban. Praktikus tanácsok és ismerkedés láthatatlan barátainkkal. Kommunikációs csatorna hangolás. Gyakorlat és gyakorlati tanácsok.

2. “Önmagunk és életutunk feltárása a jobb együttműködés érdekében” tanfolyam II. Fokozat Magával az egyéni életúttal foglalkozik. Mik a kötött dolgok egy egyén életében, születés pillanata miért meghatározó. Ennek ismeretében, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a sorsunkból és hogyan lehetnek ebben segítségünkre az Angyalok.

3.  „Mester tudat és a Teremtő erő” tanfolyam III. Fokozat

Tudatos teremtés témájára fokuszál. Hogyan vegyük sorsunkat a kezünkbe.

Tananyagaimat egy felső vezetettség által raktam össze és saját tapasztalataimon alapul.

Ezek egy egész napos foglalkozás keretin belül vannak megtartva.

Ezen felül  csoportos vezetett meditációkat tartok. Ezekre két hetente pénteken kerül sor a Belső Barlangban. Meditációim mindig egy felső – belső vezetettséggel jönnek létre. Felső vezetőim mindig olyan témát és folyamatot közvetítenek rajtam keresztül, ami az éppen összegyűlt csapatnak leginkább testreszabott és fontos üzeneteket hordoz. A cél mindig a fejlődés a szeretetben való kiteljesedés. Különböző varázslatos helyekre kalauzolnak bennünket. Belső LÉNY – EGÜNK felé utazunk. Hadjuk a lelket megszólalni. Táplálljuk érzéseinket. Csakráinkat erősítjük. Tisztítunk és elengedünk.  Oldjuk a stresszt a feszültséget. Feltárjuk a problémák gyökerét, hogy minden egyén saját középpontjában, harmóniában élhessen. Haladva a feltételnélküli szeretet felé.

Ehhez láthatatlan barátainkat az Angyalok segítségét is igénybe vesszük. Meditációk alkalmával találkozhatunkismerkedhetünk láthatatlan segítőinkkel is. Klub estemet Angyal kártyák húzásával és személyre szabott üzenetekkel zárom. Igény szerint egyéni foglalkozásokra is van lehetőség.

Üdvözlettel és szeretettel mindenkinek